Leírás
Legyen a tiéd az összes matek e-book!
Ebbe az e-book csomagunkba beletettük az összes matek e-bookunkat általános iskolától középiskoláig.
Először is kapsz tőlünk egy módszertant, hogyan tanulj együtt a gyermekeddel. Ez a módszertan több száz diáknak segített úgy megérteni és elsajátítani a matekot, hogy tudták használni a tudást, amit kaptak. Friedmann Rita 7 éves magántanári tapasztalatából szűrte le azokat a buktatókat és ezek kezelését, amik megnehezítik, és akár lehetetlenné is teszik az együtt tanulást a gyermekeddel.
Emellett megkapod a legfontosabb matek témaköröket amikkel a diákoknak a legtöbb gondjuk akad. Az e-bookok olyan gyermeknyelven vannak megfogalmazva, amivel a gyermeked akár önállóan is fel tudja dolgozni őket. Kis segítség az elején, és gyermeked már tanulhat is egyedül, amivel megnövekszik az önbizalma, és a magabiztossága a matekban.
Az e-bookok leglényegesebb jellegzetessége az a sima lépcsőzetesség, ami mára már Friedmann Rita védjegye lett. Pici elmélet, példák, begyakorlás, következő elmélet, példák, begyakorlás, és így az egész e-bookon át. A tanuló úgy suhan át az e-bookjainkon, mint kés a vajon.
A PDF e-bookjainkkal tanulhattok laptopon, tableten vagy telefonon is. De akár ki is nyomtathatod őket laponként, és gyakorolhattok úgy is.
Az eredmény? Határozottabb, logikus gondolkodásmód, jobb problémamegoldási képesség és megerősödött hit a saját tudásban.
És a végén még az is előfordulhat (bár ez hihetelennek tűnhet elsőre, de nem egy tanítványunkkal és könyvvásárlónkkal előfordult), hogy gyermeked megszereti a matekot.
Nézzük, pontosan mit is tettünk a csomagba:
1. Így segíts a matekban gyermekednek – Tanulási módszertan szülőknek. Hogyan vedd rá a gyermekedet, hogy tanuljon? Mik azok az akadályok, ami miatt nem tud tanulni? Felmérők, hogy megtaláld, mit kell gyakorolnotok pontosan.
2. Alapműveletek gyakorlófüzet – Lépcsőzetesen felépített gyakorló feladatsor az Így segíts a matekban gyermekednek könyv felmérői alapján
3. Mértékegység átváltások érthetően – Ha a gyermeked el van veszve a mértékegységek témakörében, ha nem mennek az átváltások, ezzel az e-bookal az abszolút alapoktól tudja megérteni és begyakorolni a tömeg, az űrtartalom, a hosszúság, a terület, a térfogat és az idő fogalmait és gyakorlati használatát.
4. Műveleti sorrend érthetően 1 – Pozitív egész számokkal – A műveletek helyes használata bizonytalanság és leblokkolás nélkül. Összeadás, kivonás, szorzás, osztás és a zárójel használata lépésről lépésre.
5. Törtek érthetően – A törtek alapjai, érthetően, gyereknyelven. Ezt az e-bookot már odaadhatod a gyermekednek, hogy önállóan kapjon használható, alapos tudást a törtekről.
6. Százalékszámítás érthetően – 3 módszer a százalékalap, százalékérték és százalékláb kiszámolásához
7. Egyenletek érthetően – Az egyenletek általános megoldási elve, és azok az apró hibák, amiket mindenki elkövet, és tönkrevágja az egész dolgozatot.
8. Algebrai kifejezések szorzása és KIEMELÉS érthetően – A betűs + számos matematikai kifejezések (algebrai kifejezések) tudása egy olyan alapkészség, ami stabilizál nagyon sok későbbi matek témakört. Felkészít a középiskolára.
9. Pitagorasz-tétel érthetően – A Pitagorasz-tétel megértése, begyakorlása, és alkalmazása derékszögű háromszögekben és más síkidomokban.
10. Hatványozás érthetően – A hatványozás témája az alapoktól. Általános iskolás szinten kezdve, de maga az anyag belenyúlik a középiskolai matek tananyagba is. Lépcsőzetesen, gyereknyelven, magabiztos tudássá begyakorolva.
11. Nevezetes azonosságok érthetően – Az algebra egyik alapja, amire 7. osztálytól sok számolás épül. Plusz a szorzattá alakítás, hogy oda-vissza is értse a gyermeked.
A csomag nem tartalmazza:
- A nyári gyakorló e-bookokat
- A vizsgafelkészítő könyveinket: Matek felvételi feladatok érthetően és Matek érettségi feladatok érthetően 1 és 2. (Ezekből nem is készítettünk e-bookot.)
Adatok az e-bookokról
- letölthető PDF-ek, jelszóval védve
- A4 vagy A5 formátumban kinyomtathatók
- önálló feldolgozásra
- hely az oldalakon a feladatmegoldásokhoz
- kidolgozott megoldókulcs, levezetéssel
Mi történik az e-bookok megvásárlásakor?
- Kapsz tőlünk egy díjbekérőt, amin megtalálod a bankszámla adatokat, ahova utalni tudsz.
- Utald el a megadott összeget.
- Amikor érkeztettük a befizetésedet, kapsz egy-mailt a befizetésről.
- Amikor megjelent az e-book, küldünk egy e-mailt ezzel a tárgymezővel: Matek Érthetően Webshop – A matek könyv megrendelésedet teljesítettük
- Ebben az e-mailben megtalálod az e-bookok letöltési linkjét.
- Az e-bookok megnyitásához szükséges jelszavakat is ugyanebben az e-mailben találod meg, egy másik táblázatban.
Vásárold meg az e-bookokat egyben, és spórolj közel 14 000 Ft-ot!
Rendeld meg most!














Értékelések
Még nincsenek értékelések.